A Fidesz nemet mond a Jobbik gettóira
A Fidesz nemet mond a Jobbik gettóira
2010. szeptember 01. 20:33
A Fidesz-frakciója arra kéri az ellenzéki párt képviselőit, hogy hajmeresztő ötletük kidolgozása előtt tanulmányozzák át az alkotmányt
Nem jelent megoldást a közrendvédelmi telepek létrehozása a Jobbik által felvetett problémákra - közölte a Fidesz frakció, azért annak tagjai felszólítják az ellenzéki pártot, hogy "hajmeresztő ötletének kidolgozása előtt alaposan tanulmányozza a Magyar Köztársaság Alkotmányát".
"Nem gettókra, hanem szigorú törvényekre és erős rendőrségre van szükség - írták, hozzátéve: ennek megteremtése érdekében a kormány már eddig is számos intézkedést megtett és a jövőben is gyökeres változásokat tervez.
A frakció arra reagált így, hogy Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: közrendvédelmi telepekre zárná a bűnözőket, ezzel oldanák meg rövid távon a párt által cigánykérdésnek nevezett problémát.
Szegedi Csanád kifejtette: pártja elsőként
Miskolcon szeretne létrehozni egy minta közrendvédelmi telepet. A
kettős kordonnal körbevett területen rendőri,
illetve csendőri felügyelet mellett élhetnének az emberek, akik
csak regisztrálva hagyhatják el az este 10 óra után
kijárási tilalom alatt álló telepet - fűzte hozzá. A
sajtótájékoztatón szintén részt vevő Vona Gábor
pártelnök elsősorban azt emelte ki, hogy az elmúlt húsz
évben "csődöt mondott" a cigányság integrációja,
ezért a Jobbik szerint hosszú távon egyebek mellett a
cigány gyerekek bentlakások iskolákban történő
taníttatására van szükség. A Jobbik elnöke megjegyezte
továbbá, hogy az "esetek többségében a szegregáció lenne a
leghatékonyabb" nevelési módszer.
A frakció az MSZP korábbi közleményére is reagált, amely szerint a Fidesz számára nem riasztók a második világháború rémségeit idéző jobbikos elképzelések, mivel a párt a Jobbik álláspontjától - az MSZP korábbi kéréseivel ellentétben - nem határolódott el. Mint a Fidesz frakció írja: ahogy a Jobbikot képtelen ötletének azonnali elvetésére, úgy az MSZP-t pedig arra kérjük, hogy semmitmondó közlemények írása helyett inkább azon gondolkodjanak el, hogy milyen hibákat vétettek az elmúlt nyolc évben, amely a közbiztonság teljes lezüllését és a szélsőségek megerősödését eredményezte - áll a közleményben.

ez itt a reklám helye?
@boxer28: Nem ez egyáltalán nem a reklám helye... Sőőőőt...
Engem sokkolt ez a cikk, hogy hogyan juthat eszébe bárkinek is az, ami itt le van írva...
Hol élünk???? Milyen országban élünk mi is??? Mi lesz itt???? Újra ismétli magát a történelem??? Újra akarja magát ismételteni????!!! Gusztustalan, undorodom az egésztől...
Egyébként semleges vagyok... Tehát még viccen is rossz, hogy reklám helye, vagy nem...
Pártatlan akkor nem vagyok, ha normális gondolkodásról van szó... Nem az őserdőben élünk!!!
Még azok is civilizáltabbak
@Duka Andrea Annamária: mielőtt még túl pörögnél... én a bejegyzést alsó részén látható reklámra gondoltam :D
@Duka Andrea Annamária: annyira jellemző ez a mentalitás. azt hiszed minden rólad és a cigányaidról szól?
de ha már feltettél kérdéseket...
milyen országban élünk? mit szólsz a franciákhoz? ott kitelepítik a "derék" romákat, fújjj azok a mocskos nácik.
te semleges vagy? legalább vállalnád fel a szélsőséged. majd ha tisztába teszed saját magad akkor prédikálj. ha hányingered van okádj:D
@boxer28:
A te cigányaid is!;)
A franciák a Romániából, Bulgáriából bevándorolt cigányokat telepítik ki, a saját cigányaikat elég szépen pátyolgatják.
Már megint úgy nyilvánítasz véleményt, hogy nem olvastál utána, eszedbe se jusson linket követelni a tudatlanságod ellen.
Amúgy nem kérdéses, hogy a jobbikos agyamentek honnan szerzik ötleteiket:
http://bastya.blog.hu/2010/09/02/ciganykerdes_megoldva
"A te cigányaid is!;)"-igazad van, ameddig az én adómból (is) iskoláztatják, ingyen etetik, segélyezik, stb...valóban az enyémek is. az más kérdés, hogy ezt hogyan hálálják meg.
keloid, te meg képtelen vagy értelmezni pár mondatot. hol állítottam én, hogy nem román vagy bolgár romákat deportáltak a franciák?
linket miért kérjek? amit adnál az is csak téged cáfolna:)
"A Fidesz nemet mond a Jobbik gettóira"
A Fidesz megoldja a cigány problémát?
@boxer28:
Igen, valóban...többek között Franciaország, a saját cigányait (saját állampolgárait)mondjuk azt békén hagyja....
A másik meg... ugyan úgy segélyezik a gazhokat (mindenki gazho aki nem cigány! nem sértésként szánom!) is, mint adott esetben azokat a cigányokat akiknek nincs munkájuk...
De ha már itt tartunk... A segély összege 28 500 ft, tudtommal, ha véletlenül nem, akkor egy pár szár forintot tévedtem.... de akkor sem éri el pld. a harminc ezer forintot...
Aki úgy oda van a segélyeztetésért, próbáljon már meg ennyi pénzből élni, és utánna verheti ő is a "nyálát"!
Az országunk több mint 3/4-része szegénységben él!!! Vagyis országunk több mint 3/4-része azon küszködik, hogy az egyik napról a másikra él! Ebben vannak cigányok is, gazhok is... Sajnos, nem sajnos ez is mint tény....
Ha nem vagy tisztában a segélyezésekkel, és az adód hol létéről akkor tudok ajánlani oldalakat amiket meg tudsz nézni... Vagy külön személyeket is, akik elmagyaráznak neked egy pár dolgot...
Cigányaim???? Én úgy fogalmaznék, hogy embertársaim... Ha azt mondanám, hogy honfitársaim akkor sem kaphatnék szemrehányást, hiszen aki Magyarországon él, magyar állampolgársággal rendelkezik az neked is mind honfitársad, ha akarod ha nem... Az hogy mennyire vállalod fel??? Legyen a te ügyed...
Tudod mit mondok én erre???
Ha Magyarország nem állna ilyen rossz gazdasági viszonyokkal, az embereknek lenne pénzük és nem a mindennapi betevővel kéne foglalkozniuk akkor nem tartanánk itt, ahol jelen pillanatban tartunk... Ha az ember hasa tele van, nem érdekli mást... Ha az emberek 90 % -nak lenne munkája, akkor nem érdekelné a másik... Az a baj, hogy túl sokan élnek szegénységben, túl sok mindenki ráér a másikkal foglalkozni...
Nézz utána valóban egy pár dolognak, mint ahogy már ajánlotta egy kommenterem!!!
Relkám?? Valóban megjelenik az oldalon, a szerkesztésen egyenlőre nem tudok változtatni... Tehát ha ezzel problémád van, akkor esetleg ha nagyon ráérsz akkor segíthetsz kiküszöbölni a hibát. Ha nem, akkor a tartalmi részt nézd meg, és csak arra kommentálj...
Egyébként örülök hogy erre tévedtél, szívesen látlak itt máskor is... Tapasztalat csere, eszme csere... Tudod, mindig a másiktól tanulunk a legtöbbet, egymástól lehet formálni a világot, nem csak az iskola padban...
Na minden jót, nekem egy pár órára el kell mennem...
@Duka Andrea Annamária: nem a cigányokkal van a bajuk, hanem a kosszal, a bűnözéssel, az illegális ott tartózkodással, a táborokkal-bádog és fóliatáborokkal, és ami ezzel együtt jár.
Azt a pár lakókocsis vándorcigányt már megszokták, sőt ingyen parkolót,áramot, stb stb adnak nekik.